5 éves lett a Hornet és CB Klub Magyarország !
Klub rövid története
2007. július folyamán 17 alapító taggal alapítottuk meg a Hungarian Hornet Klub-ot. Ezt követően számtalan emlékezetes túrán és eseményen vettünk részt közösen. Volt ebben belföldi és külföldi túra is egyaránt. Olyan események váltak immár hagyománnyá mint a minden évben megrendezésre kerülő Balaton (el)kerülő túra, vagy a hungaroringi pályázás jellemzően a Honda napok keretében.
2008 évben a Klub elhatározta, hogy tovább szeretné bővíteni kereteit és szeretettel várta a CB1000R tulajdonosokat is, mint a Honda új típusával motorozókat.
Mindeközben Klubunk célja volt, hogy népszerűsítse mind a Hornet mind a CB1000R márkát, mind pedig a motorozást, valamint közös túrákat szervezzen a márka "szerelemeseinek", pártoló tagjainak. E mellett segítséget kívántunk nyújtani a Hornet és a CB1000R tulajdonosoknak a motorral kapcsolatos kérdéseik megválaszolásában és természetesen mind szélesebb körben szeretnénk elfogadottá tenni a motorozást.
Idén lett 5 éves a Hungarian Hornet Klub Magyaroszág, vagy ahogy mindenki ismeri a Hornet Klub. Egy ilyen jubileum úgy gondoljuk kitűnően alkalmas a megújulásra, ezért is újulunk meg mind arculatunkban, mind belsőnkben.
Ami változik az nevünk! A jövőben mint Hornet és CB Klub Magyarország működünk tovább, mely azt is jelenti, hogy a jövőben nem csak a Hornet és CB1000R tulajdonosokat várjuk, hanem valamennyi CB típusú motor tulajdonosát.
Ami változik még az az arculat! A korábbi sötétebb design-ról egy világosabb talán letisztultabb arculattal jelenünk meg az interneten.
Ami nem változik és amire büszkék vagyunk, hogy ezen 5 év alatt egy kiváló baráti társaság jött össze. Ez talán a legnagyobb érték amit mindig a szem előtt tartottunk akár milyen körülmények között.
Nálunk nincs klubtagsági díj, nincs beavatási szertartás
, ha részünkké tudsz válni, barátunkká fogadunk már benn is vagy. De addig is amíg ez meg nem történik szeretettel várunk bármikor rendezvényeinkre.
A megbeszélések színteréül az oldal Fórumát, a facebook csoportunkat valamint a Klub találkozókat választhatjátok. A fórumba való regisztrálás, vagy a klubhoz való csatlakozás teljesen ingyenes, szeretettel várunk akkor is ha nem Horneted vagy CB típusú motorod van.
Tervezett túráinkról a fórumban tájékozódhatsz!
Várunk szeretettel!
A professzionális weblapot és támogatást köszönjük ICD 2000 Kft.-nek!
A "Hornet" és a CB legyen veletek!